Talán kicsit későn kezdtem bele a blogolásba. Bár augusztusban egyszer már megpróbáltam. Akkor ugyan még nem terveztem kampányt, ferencvárosi jelöltséget, hiszen Gegesy Ferenc képviselőként dolgozott. Így ez most egy kampányblog lett.
Ferencváros - egy álom. A ferencvárosi jelöltség még nagyobb álom volt. Lehetőség, hogy ott ahol élek, hozzátegyek az utcákhoz, a terekhez, a városképhez. Jelenleg a kampányommal. És egyszer talán majd képviselőként is.
Feri lemondása teljesen váratlan volt, nem csak számomra. Váratlanul érte a helyi szervezetet is. Én augusztusban vállaltam el félidős kismamaként a párt országos szervezői feladatait négy hónapra. Mindezt a fővárosi frakció mellett.
Nem mondom, hogy saját életem szempontjából éppen egy kampány lenne a legideálisabb helyzet, ezért első megkeresésre nem is mondtam igent. A csoport figyelme, kérése és politikus barátaim azonban meggyőztek arról, hogy a hihetetlenül nagy kihívás mellett, rengeteg segítségre és élményre is számíthatok. Valójában, mégis a kihívás győzött meg. Biztos voltam benne, hogy valakinek itthon, Magyarországon is ki kell egyszer próbálnia, hogyan is működik egy kismama-politikus egy időközi kampányban.
Az ügyvivők döntését követően a stábbal hamar zászlót bontottunk. Megindult a tervezés.