Most jött el az ideje annak, hogy én is bemutatkozzam az olvasók előtt, Zsombor vagyok, Emese programszervezője. Ez azt jelenti, hogy én csinálok mindent, ami szervezés, tehát a programok kitalálását és megvalósítását, elejétől a végéig. Persze nem mindent egyedül, vannak szerencsére sokan, akik segítenek. Az egyikük, legfiatalabb aktivistáink egyike, Bébé már írt is a múlt héten az SZDSZ 20. születésnapi ünnepségéről. Az én munkám szinte a nap 24 órájában megy folyamatosan, ami sokszor fárasztó, de az biztos, hogy sosem unalmas! Panaszkodni csak akkor szoktam, ha unatkozom, mostanában ilyen ritkán fordul elő. Most például nagyban készülünk a pénteki Mikulás-ünnepségre, ahol Emese lesz a házigazda. Délután feldíszítettük a termet, ott volt Zsuzsi, Nóri, Dani, Bébé és Manó is, ők voltak a leglelkesebbek, de persze csak utánam. Szeretnék mindenkit meghívni, hogy pénteken, december 5.-én 18 órától vegyen részt a Mikulás ünnepségünkön és egyúttal nézze meg a díszítésünket is, amivel ma a teljes délutánunkat eltöltöttük! Sokat beszélgettünk a díszek ragasztgatása, a girlandok kiaggatása és a gyöngyökön elcsúszott kollégák felemelése közben arról, hogy milyen lesz majd, ha végre megnyit itt a ferencvárosi SZDSZ-irodában (Ráday utca 50.) egy új kávéház. Mindenképpen nagy kihívás lesz barátságos és meghitt kávézót teremteni az iroda melletti termekből, mert egyelőre minden olyan üres és kihalt. De nyilván a legtöbb kávézó ilyen, amíg nem kávézó még. Az biztos, hogy a környezet nem is lehetne hozzá jobb, a Ferencvárosnak ez a része a kávézók szerelmeseinek paradicsoma, a Kálvin tértől a Ráday utcán át, egészen az Eckermann házig. Jövő héten lesz egy meglepetés program is, ebből egyelőre csak annyit árulok el, hogy a Ferenc téren egy jazz koncertre várjuk majd az érdeklődőket. Amint vége van a Mikulás-ünnepségnek, minden energiát abba fogunk fektetni. Szervezőként természetesen nem csak a kampány eseményeit szervezem, hanem Emese személyes találkozóit is intézem. Például pár napja adták át a Ferenc körúton az asztmások és allergiások új kezelési központját, ahova Gegesy Ferenc polgármester úr mellett Emesét is meghívták. Persze az átadásba nem akartak engem is bevonni, nekem csak annyi volt a dolgom, hogy elkísérjem ide Emesét.
A programszervező első bejegyzése
2008.12.04. 20:59 - K.Zsombor
A bejegyzés trackback címe:
https://johnforferencvaros.blog.hu/api/trackback/id/806364
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.