Megint mögöttünk van egy újabb hét, ami ismét nagyon mozgalmasra sikerült. Az SZDSZ népszerűsége például ismét emelkedni kezdett, a TÁRKI a hétfőn megjelent kutatásában 5%-ot mért a biztos szavazó pártválasztók körében. Ez optimizmusra ad okot, hiszen a bonyolult megfogalmazás azt jelenti, hogy azok között a választópolgárok között, akik biztosra ígérik a részvételüket egy most vasárnap tartandó választáson, 5%-an biztos az SZDSZ-re szavazna.
A kampányom legfrissebb élménye a tegnap délutáni Mikulás-ünnepség, aminek előkészületeiről Zsombor már beszámolt a blog olvasóinak. A rendezvény jól sikerült, szeretném ezen a fórumon is mindenkinek megköszönni, aki eljött, és természetesen azoknak is, akik a szervezésben segítettek! Marcsinak a tálakat, a Mikulás virágok becsomagolását; Zsuzsinak, Bébének, Daninak, Jankónak, Manónak, Dávidnak, Nórinak és a Rogers színház szakkörének a díszítést! Jó volt látni az össze-vissza rohangáló gyerekeket. Három évestől tizenháromig élvezték az új labdáinkat (majmocskás-John Emesés). Köszönet Kamillának, Lalának és kiváló zongoristájuknak, Darvas Kristófnak! Igazi szellemes felnőtteket is megnevettető bohócjáték volt. És kihagyhatatlan a Mikulás, aki mind az előkészületekből, mind a műsorból kivette a részét. Hihetetlen vagy!
Mint ahogy már olvashatták, a héten sok tennivaló akadt a kampányban is, de a fővárosi közgyűlésben is. Nagyon büszke vagyok rá, hogy sok év után végre sikerült egy szakmai beszélgetés során elérnem a BKV vezérigazgatójánál, hogy a tarifarendeletben megjelenjen és bevezetésre kerülhessen a csoportos tanulójegy. Ezzel jelentősen megkönnyítjük, hogy a diákcsoportokat a tanárok el tudják vinni különböző kulturális eseményekre, színházba, múzeumba, vagy az állatkertbe is akár. Eddig egy külső kerületi vagy vidéki tanuló minimum 1200 forintot fizetett a BKV-nak a jegyekért (ez adódott hozzá a színházjegy és a vasút – a büféről nem is beszélve – árához). Ezért sokan nem tudtak eljutni fővárosi kulturális intézményekbe a MÁV-kedvezmény ellenére. Január 1-től ez egy gyermeknek – 10 fő feletti csoport esetén – 300 Ft-ba fog kerülni!!
Keddtől a játszótéri dohányzás volt a fő témánk, de erről már postoltam.
És a csütörtöki ferencvárosi testületi ülés után – ahol létrejött a ferencvárosi kultúraellenes nagykoalíció – a Nemzeti építményadójának ügyével foglakoztunk helyi politikustársaimmal.
Jövő héten sem áll meg a munka, rendkívüli közgyűlés lesz, amelyen remélhetőleg dönteni fogunk a közműdíjakról is. Ez mindig az év legnehezebb és legfájdalmasabb Közgyűlése. még akkor is, ha a cégvezetők és a szakemberek igyekeznek a lakosság számára legelfogadhatóbb javaslatokat tenni.
Zsuzska lányom egész más dolgok miatt aggódik éppen. Hetek óta barkácsolunk mindenféléket: koszorúkat, gipszfigurákat és gyertyákat készítettünk, hogy a mai Millenáris parki karácsonyi vásáron eladhassa őket. A vásárnak az a különlegessége, hogy gyerekek készítenek mindent, és aztán maguk is próbálják eladni az alkotásokat. Remélem, hogy legalább annyira jól fogja magát érezni, mint a barkácsolás közben! (Na a tegnapi krampuszságot nem is említem, ahol barátnőjével, Adrival ügyeskedtek.)